Ha Brüsszelen múlik, a magyar villanyszámla megduplázódik a gázszámla pedig háromszorosára nő

Drasztikus drágulás jönne Magyarországon Ukrajna uniós tagságával.

Drasztikus drágulás jönne Magyarországon Ukrajna uniós tagságával.
„Brüsszel úgy akarja segíteni Ukrajnát, hogy Európát elzárja, elvágja az orosz nyersanyagoktól” – jelentette ki Menczer Tamás felszólalásában.
A politikus hangsúlyozta: ez hazánk érdeke is.
Tételesen felsorolták a veszélyeket.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt Magyarország ellen dolgozik, mindennap azért kelnek fel és azért dolgoznak, hogy neked rosszabb legyen, Ukrajnának meg jobb.
„Szép napunk van!” – jegyezte meg a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Szélvészsebességgel osztogatják Magyar Péter hívei azokat a kamucsoportból származó képeket, amelyeknek semmi közük nincs az Orbán Viktor által életre hívott csapathoz.
Két példát is említett Menczer Tamás.
„Ki merem mondani, hogy az a nemzeti érdek, hogy egy erős EU-tag Ukrajna legyen köztünk és Oroszország között” – mondta korábban a DK elnökjelöltje.
A Harcosok klubja életre hívása és a rendezvény önmagában egy beismerése annak, hogy a Fidesz érzi a számára kedvezőtlen tendenciát.
A Fidesz kommunikációs igazgatója lelkesítő nyitóbeszédében kiemelte, a hazánkat és egymást is megvédjük.
El is érkezett az első csata: VOKS 2025-nek hívják. „Itt az idő, hogy mi is meginduljunk” – jegyezte meg Orbán. Összefoglalónk!
Szovjet örökség veszélyezteti a magyar nyugdíjrendszert.
Vasárnap délután mindenre fény derül.
Magyar Péter Ukrajna mellett áll – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Beindult a nagyüzem Brüsszelben Ukrajna felvételével kapcsolatban.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint a volt vezérkari főnök nem tudna mit mondani annak kapcsán, hogy miért nem a magyar álláspontot képviselte a NATO ülésein.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint az egykori vezérkari főnök a mai napig nem cáfolta, hogy a NATO ülésein Ukrajnát éltette.
Menczer Tamás elárulta, mikor tudja eredményesen képviselni Orbán Viktor a magyar érdekeket Brüsszelben.